2013. szeptember 1-e óta egy teljesen új taxirendelet van érvényben Budapesten. Több más szabály mellett, az új rendelet szabályozza a tarifát is. Ezek szerint kivétel nélkül éjjel és nappal is az alábbi tarifával lehet utazni Budapesten (2024. decemberi állapot szerint):
Alapdíj: 1.100 Ft
Kilométerdíj: 440 Ft/km
Várakozási díj: 110 Ft / perc

Ezzel a tarifával (a tágabb értelemben vett belvárosban maradva) maximum 6.000 Ft-ból bárhová eljuthatunk. Azonban sok turista, de időnként helyiek is, rendszeresen esnek áldozatul taxis-hiénáknak. Ők ilyenkor a reális ár két- háromszorosát is kénytelenek kifizetni. A turisták és a vidékiek persze könnyebb áldozatok, hiszen nem ismerik annyira a várost. Így aztán gyorsan megtörténhet, hogy a taxis egy nem kívánt „városnézésre” viszi őket. Legrosszabb esetben egy manipulált taxiórával….
Habár az ellenőrzéseket némileg megszigorították, a valós tapasztalat az, hogy azok a taxisok, akik eddig így „dolgoztak”, ezután sem hagynak fel ezzel a gyakorlatukkal. Elég csak kinézni egy-egy klasszikus lelőhelyükre, mint pl. a pályaudvarok, illetve elbeszélgetni átvágott turistákkal. Néhány szabály betartásával azonban könnyen elkerülheti ezeket a „szolgáltatókat”.
A legfontosabb, hogy megpróbálja felismerni, és elkerülni a magántaxikat. Közöttük is van sok tisztességes, sajnos a kockázat azonban túl nagy a kísérletezésre. A taxitársaságok szigorúbban ellenőrzik az alvállalkozóikat, és a komoly szankciók miatt ők nagyon megbízhatóan és a törvényes tarifával dolgoznak. Mivel az új törvény szerint az összes taxi sárga lett, így magában a sárga szín nem nagy segítség. A társaságok emblémáit és telefonszámait azonban szinte nem lehet nem észrevenni az autók oldalán. Szintén az új szabályozás korlátozza a szabadjelzők formáját, így akár messziről is könnyen felismerhetők a társasághoz tartozó taxik. A független taxik egy egységes és egyszerű szabadjelzővel futnak, amin csak a „TAXI” felirat olvasható. A társaságok viszont saját, levédett és feltűnő szabadjelzőikkel közlekednek. Ezeken a társaság logo-ja, illetve telefonszáma is látható.
Két példa:
A magántaxik általános jelzése (kerülendő)

Az egyik legnagyobb társaság szabadjelzője

Ha a helyieknek taxira van szüksége, akkor azonnal a telefonhoz nyúlnak. A követekező telefonszámok egyikét mindenképpen megéri megjegyezni. A legjobb, ha a szálloda recepcióján is megköveteli, hogy az alábbi társaságok egyikétől hívjanak taxit. Telefonhívás helyett azonban egyre inkább a társaságok – angol nyelven is működő – applikációi kapnak fontos szerepet. A legegyszerűbb, ha valamelyik ilyen alkalmazást letölti a telefonjára, és egy gyors regisztráció után máris tud taxit rendelni.
Leginkább ajánlható:
Citytaxi: (+36 1) 211 1111
Fötaxi: (+36 1) 222 2222
Taxi 6×6: (+36 1) 666 6666
A taxik, melyek a sétálóutcák, pályaudvarok, fontosabb látványosságok közelében állnak, szinte mindig kerülendőek. Ilyenkor is mindeképpen szerencsésebb telefonon / applikáción keresztül taxit hívni.
A leginkább kerülendőek azonban a pályaudvarokon álló taxik. Ha vonattal érkezik Budapestre, mindenképpen az egyik társaságot hívja az állomásra.
Minden esetben tisztázza a hozzávetőleges árat előre, már a taxiba szállás előtt. Figyeljen, hogy a taxióra bekapcsolt állapotban legyen, és ellenőrizze az esetleges váltópénzt. És bármilyen panasz esetén kérje el a taxióra által automatikusan kinyomtatott nyugtát, a „slejfnit”.


Használhatom az UBER-t Budapesten?
Igen. Több éves szünet után az UBER 2024-ben tért vissza Budapestre. Így ismét van lehetőség, hogy a nemzetközileg is ismert alkalmazás segítségével rendeljen és fizessen ki taxit Budapesten. Fontos azonban, hogy sok más várossal ellentétben, Budapesten az UBER autói is egységes sárga színű taxik, amik az egységes, hivatalos tarifával szállítják az utasokat, akárcsak bármelyik másik társaság.
További információ: www.uber.com
Egy másik kedvelt, és az UBER-hez hasonló lehetőséget kínál az észt hátterű BOLT társaság. Budapesten az ő autóik is megtalálhatóak. Ezeket a taxikat is a nemzetközileg is sok helyen használható BOLT applikációval lehet megrendelni, illetve kifizetni. Az elszámolás azonban ebben az esetben is a korábban már említett hivatalos tarifákkal történik.
Mehr Info: www.bolt.eu
Az UBER és a BOLT autói szerintem megbízhatóan használhatóak, amit én magam is ajánlok a vendégimnek.
Azonban ezeket a taxikat én mindenképpen az applikációk használatával ajánlom, nem pedig utcai leintéssel.
- Út a repülőtérről a belvárosba
- Pénzváltás
- Közösségi közlekedés
- Zsebtolvajok és hasonló veszélyek
- 65 feletti EU állampolgárok ingyenes utazása
- Közlekedés saját autóval
- Parlamenti vezetés foglalása
- Sétahajózás a Dunán
- Dohánytermékek vásárlása és dohányzás
- Borravalóval kapcsolatos kérdések
- Privát vezetés Budapesten. Inklább autóval vagy gyalog?