A Dunakanyar Magyarország egyik legszebb tájegysége, amit Budapestről mért közelsége is különösen vonzó célponttá tesz. Ezért is ennyire kedvelt célpontja egy egésznapos kirándulásnak, azonban már egy kissé rövidített, nagyjából hatórás program során is elérhetjük a Dunakanyar több fontos nevezetességét.
Először a budai oldalon elhagyjukl Budapestet északnyugati irányban a Visegrádi-hegységen átívelő, különlegesen szép hegyi úton. Mielőtt elérnénk Visegrád városát, egy kilátóhelyhez megyünk, ami közvetlenül a Duna partján található, a Dunakanyar talán leglátványosabb pontján. Visegrádon több különlegesen lenyűgöző kilátóponthoz is elmegyünk, és meglátogatjuk a vármúzeumot is magában foglaló fellegvárat. Visegrád nemcsak a különlegesen szép tájképi szempontjából érdemes megnézni, hanem – mint egykori királyi székhely – történelmileg is egyik legjelentősebb településünk.
Majd a Duna mentén lefelé haladva a kis barokk művészvárosba, Szentendrére érünk, ahol egy rövid vezetett séta után némi szabadidő keretében élvezhetik a vendégek a kis óváros különleges hangulatát.
Időtartam: 6 óra
Az ár tartalmazza:
- Hivatásos, szakképzett idegenvezető
- Utazás egy kényelmes, klimatizált személyautóval
- Ingyenes ásványvíz bekészítés
- “Háztól házig” szolgáltatás
- Parkolási díjak
- Adók
Az ár nem tartalmazza az esetleges belépőket és étkezéseket.