A Dunakanyar Magyarország egyik legszebb tájegysége, amit Budapestről mért közelsége is különösen vonzó célponttá tesz. Budapesthez közeli fekvése is hozzájárul, hogy talán a legkedveltebb célpontja legyen egy egésznapos kirándulásnak. Egy ilyen egésznapos program alatt, ami nagyjából 8-9 órás időtartamot jelent, már elérhetjük és alaposabban megtekinthetjük a legfontosdabb látnivalókat, illetve a legszebb kilátópontokat.
Először Esztergomba megyünk, méghozzá Budapest környékének talán legszebb hegyi útvonalán. Jó látási viszonyok esetén megéri egy rövid megállót tenni a környék legmagasabb pontján, a Dobogókőn. Innen továbbutazunk Esztergomba, ami máig is a Katolikus Egyház központja Magyarországon. Az Esztergomi Bazilikát természetesen belülről is megtekintjük, de akár a kupolakilátóra is van lehetőség felmenni.
Esztergom után egy rövid utazással érjük el Visegrádot. A város a fellegvárral jelentős történelmi emlékhely, hiszen a középkorban időszakosan királyi székhely is volt. Meglátogatjuk a fellegvárat a vármúzeum kiállításaival és élvezzük a csodás kilátást a Dunára és a környező hegyekre.
Visegrádról pedig továbbhaladunk a Duna mentén a festői szépségű, barokk városba, Szentendrére, amit nem véletlenül hívnak a festők városának. Itt egy vezetett séta következik, majd némi szabadidő keretében is van lehetőség az óváros különleges hangulatát felfedezni.
Időtartam: 8-9 óra
Az ár tartalmazza:
- Utazás egy kényelmes, klimatizált személyautóval
- Hivatásos, szakképzett idegenvezető
- Ingyenes ásványvíz bekészítés
- “Háztól házig” szolgáltatás
- Parkolási díjak
- Adók
Az ár nem tartalmazza az esetleges belépőket és az étkezéseket.